Sétánkat a belső udvaron kezdjük, ami a mediterrán növények birodalma. Az iskolaépület által U alakban körbezárt udvaron speciális mikroklíma alakult ki, ami nagyon kedvező a melegigényesebb növények számára. Van itt például egy gyönyörű chilei araukária, egy örökzöld mamutfenyő, ami most a 2. emeletig ér, de ennél jóval nagyobb lesz, és elég gyorsan nő.
Az iskola óriási kertjében több tematikus kertrészlet is van. A vakok kertjében főleg olyan gyógy-és fűszernövényeket ültettek, amelyek illatukról is felismerhetők, a fenyőkertben hatalmas tűlevelűek, fenyők és cédrusok magasodnak, a sövénybemutatónál pedig megtudjuk, hogy mi az a csodasövény. Ez a turkesztáni szilből kialakított sövény azért kapta ezt a becenevet, mert évente több mint egy métert tud növekedni
A  kertben sok más mellett van egy pünkösdirózsa-gyűjtemény is.
Bekukkantottunk az üvegházakba is, a műemlék-jellegű üvegházakat még az 1920-as években építették. Itt néhány faméretű szobanövénybe botlunk, a fikusz vagy a szobafenyőt láthattuk igazi faként. Az egyik fikuszt 1927-ben ültették.
Megtekintettük a diákok gyakorlati oktatásának egyik helyszínét is, ahol például a térburkolatok lerakását tanulják, merthogy egy kertésznek ehhez is érteni kell. Sőt, megtudjuk, hogy kertépítésből rendeznek Európa-bajnokságot is, ahol idén két magyar fiatal végzett az élen.
Jellegzetes torii kapun átlépve aztán megérkezünk a kert leghíresebb szegletébe, a japánkertbe, amit az iskolaalapító Varga Márton maga tervezett és épített 1928-ban. A torii tradicionális japán kapu, ami szimbolikus határ az emberek és az istenek világa között.                                                                                                                           1931-ben a Magyarországra látogató Takamcu herceg és felesége, a japán császári család tagjai hazatértük után ajándéknövényeket küldtek hazánknak. Ide, a japánkertbe is került néhány, amelyek közül egy idős japán díszcseresznye ma is látható a kertben.
Japánkertek történetében több korszakot és rendszert különböztetünk meg, a zuglói kert rendeltetése szerint a tavas sétakertek rendszerébe sorolható. A japánok számára a kert nem a grillezések és kerti partik színtere, sokkal inkább az elmélyedésé, az elmélkedésé, ami a természetben könnyebben elérhető, mint például egy zajos, szürke városi környezetben. Itt egy kő nem „csupán” egy kő, annál sokkal több. Már rögtön a torii kapu is egy jelkép, az újjászületésé, egy új életszakaszé. A bejárattól tipegő köveken visz befelé az út. A kapu alatt két lépőkő felülete hepehupás, ami arra készteti az embert, hogy belépve lefelé, a lába elé nézzen, így a belépők önkéntelenül is fejet hajtanak a kert építője, fenntartója előtt. A  kert alapját egy kis tórendszer adja, amelynek egyes egységei mást-mást szimbolizálnak. A vízesés például a gyerekkort jelképezi, amikor az ember még olyan, mint a csobogó, játékosan ide-oda folydogáló víz, majd, ahogy halad előre a korban, egyre inkább lelassul, megnyugszik, majd lassan megtér a tó legmélyebb részébe, a Semmiség Óceánjába. A tóban szigetek is vannak, a Daru- és a Teknős-sziget. Hogy épp e két állat jelenik meg, természetesen annak is oka van. A japánok ugyanis úgy hiszik, haláluk után a lelküket egy darumadár egy szigetre repíti, amelyet a tengerben úszó, hatalmas teknős hordoz a hátán. A Daru-szigetre a Sóhajok-hídja visz át, ahol érdemes kívánni valamit, mert még az is lehet, hogy valóra válik.
A kertben láthatjuk az ország egyik legidősebb szecsuáni mamutfenyőjét. Erről a fajról sokáig azt hitték, hogy kihalt, 1944-ben azonban Kínában, egy eldugott kis völgyben találtak egy kis állományt. Az 1950-es években sikeres hazai szaporításból az iskola is kapott két magoncot, az egyik megmaradt és mára hatalmas fává nőtt.
Jellemző a jellegzetes tájak miniatürizált megjelenítése. Itt a japánok szent hegyét, a Fuji-t láthatjuk egymásra rakott kövekből megalkotva. Az oldalában jelképesen még az erdők is helyet kaptak, a fenyőket például páfrányok jelzik. A kövek fontos szerepet töltenek be. A kertben található kövek Budáról származnak, a fogaskerekű villamosítása idején fejtették ki azokat, és hozták át Zuglóba, lovas szekereken. A kő nemcsak a maga természetes formájában, de kerti padként és kőlámpásként is megjelenik, ami szintén jellegzetes része a japánkerteknek.
A kert kiemelt pontján áll egy teaház, ahol nemcsak teázni jó, de innen nagyon szépen belátni az egész kertet. Ahogy az ember innen körülnéz, tényleg azt érzi, amit a Muromacsi korszak kertépítő mesterei szerették volna elmondani kertjeik megalkotásával: „az élet mégiscsak elég szép ahhoz, hogy legalább száz évig éljünk."