Többszöri próbálkozás után végre sikerült eljutnunk a Szolnoki Művésztelepre. Első kísérletünket a telep felújítási munkáinak kezdete hiúsította meg.  Mivel a területen folytatott régészeti feltárás akadályozta a munkák befejezését, így tovább vártunk. Végül tavaly október 17.-ére elkészült a teljes felújítás, megtörtént az ünnepélyes átadás. Gyorsan bejelentkeztünk - november 15-ére kaptunk is időpontot a látogatásra. Azonban támadásba lendült a COVID harmadik hulláma, újabb korlátozások jöttek, ismét halasztanunk kellett a programot.

Most viszont eljött a lehetőség – a korlátozások enyhítése, a csillagok állása mind együtt voltak.

Vonatra szálltunk hát és a Szolnoki vasútállomástól gyalog sétáltunk a Zagyva-parti telepre, a csoportunkat váró művészmunkatársak nagy elismerését váltva ki.

Egyik vezetőnk- aki a foglalkozásától (hajóskapitány) ugyancsak távolálló művészettörténet alapos ismerője volt- elmesélte, hogy a Művésztelepet 1902-ben alapították. Hamarosan az alföldi táj- és életkép festészet legfontosabb helyszínévé vált, történelmünk nehéz éveit átvészelve a mai napig működik. Érdekes történeteket mesélt az itt alkotó művészekről, leleményességükről, hogy milyen módon tudtak a telep túléléséről gondoskodni.

Másik vezetőnk egy kedves hölgy megmutatta a KERT Galériát és az újonnan épített szobrászműhelyt, ahol a bronzöntés megfelelő körülmények között történhet, valamint a réz- és linóleummetszetek készítéséhez kialakított helyiséget és gépeket. Sokáig tudtunk volna itt időzni, de még további programunk is volt, ezért átsétáltunk a Tisza-parti sétányra. A híd alatt átérve belebotlottunk a Fregatt-sörözőbe. Ezt nem tudtuk kihagyni. A nagy meleg, a hajnali és reggeli zivataroktól párás, nehéz levegő szükségessé tette egy kis üdítő fogyasztását, bár normál körülmények között ez csak a túra végén illetett volna Bennünket.

A pihenés után elzarándokoltunk a 2011-ben épült Tiszavirág gyalogos-és kerékpáros hídhoz. A városi hídfőnél lévő kedves „Tiszavirágpár” (leánykori nevén „Kérészpár” szobornál) pancsoltunk egy kicsit, majd betértünk a Városi Galériába. Az épület - az egykori Zsinagóga- 1899-ben épült Baumhorn Lipót tervei alapján 1940-ig működött rendeltetésének megfelelően, ezután állaga egyre romlott. 1960-ban Szolnok városa megvásárolta, felújította és a Damjanich Múzeum kezelésébe adta. Időszaki kiállításokat rendeznek itt, most alföldi fazekasok remekeiből láthattunk egy gyűjteményt, nagyon szép volt. A kiállítás miatt sajnos nem mehettünk fel a karzatra, pedig onnan még jobban érvényesült volna az épület szépsége. Remélem azért így is tetszett!

Hivatalos programunk ezzel véget ért, csapatunk szétszéledt. Sokan igyekeztek a vasútállomásra, mielőbb hazajutni, mások ebédelési lehetőséget kerestek, vagy sétáltak még a belvárosban.

Délután zivatar csapott le a városra, hatalmas széllel. Aki még nem érte el a vasútállomást alaposan megázott. Ez persze a mi „viharedzett” túracsapatunkat nem rendítette meg. Remélem mindenki megszáradt és senki sem fázott meg.

Köszönöm a túrán való részvételt, az érdeklődést. Sok szép programot kívánok a túraklubnak

                  Szabó Ancsa