Augusztus 8-án, Pilisszentlászló, Felszabadulás utcától indult a túra. A buszmegállóban nekiláttunk a barackevésnek, amit Szász Erzsike hozott a csapatnak, a saját kertjéből. Fenséges volt a barack nem győztük enni. A kék jelzésen haladtunk lefelé, a Kárpát forrásig. Ott megpihentünk, aztán visszafelé menve a rátérve a Z+ jelzésre folytattuk a túrát és nem találtuk meg a Zerge forrást, pedig a túrabejárásnál még ott találtam az út mellett. A Dömörkapui vízeséshez a Bükkös-patak mellett vezetett az út, köveken, kidőlt fákon, néhol a patakon keltünk át, oda-vissza. A Dömörkapui vízesésnél nagy köveken zúdul alá a víz, néhányan lemásztunk a vízesés aljába és onnan fotóztunk. Az Annavölgyi vízeséshez hosszú betonút vezetett. Elkészítettük a fotókat, kicsit beszélgettünk az árnyékban és startoltunk a buszmegállóba, mert néhány perc várakozás után jött a busz, amivel Szentendréig buszoztunk. A nagy melegben 9-en teljesítettünk 11 km-t és + 100 m szintet.

Borbás Krisztina
túravezető