Ezen a meleg vasárnapi napon tucatnyian indultunk a Pilisbe a Batthyány térről HÉV-vel. Szentendrén autóbuszra szálltunk és Pilisszentlászlóig vitettük magunkat. Kényelmes tempóban, a kék sáv jelzésen haladtunk a Kisrigó vendéglő mellett, Öreg nyílás, majd egészen a Kárpát forrásig, Lenkó emlékmű, majd Sikárosi rét következett. Utána áttértünk a piros sáv, majd a piros háromszög jelzésre. Ez a szakasz meredeken visz fel Dobogókőre. Ismerjük is már, a piros háromszöggel jelzett szakasza mumus számunkra, mert amikor pár évvel ezelőtt itt jártunk is rekkenő hőség volt. Most is lihegtünk, izzadtunk ezen a szakaszon. Érett szederrel csillapítottuk szomjunkat. 

Téry Ödön emlékműhöz érve a túracsapatunk többi tagja csatlakozott hozzánk. Az emlékműnél megemlékeztünk Szűcs István elnökről, aki 11 évig irányította szakosztályunkat, több évtizeden keresztül vezette a túráinkat, valamint egyik alapító tagja volt az ötven éve működő klubunknak. Tiszteletünk jeléül koszorút helyeztünk el a szobornál, mécsest gyújtottunk, valamint a kilátó korlátjától mindenki egy-egy szál rózsát dobott a mélybe. 

Köszönöm a részvételt.