Négynapos túránk helyszíne:Zalaegerszeg, Gebárti tó , Thermál kemping , aug.4-8-ig.

Előrebocsátom, hogy már voltunk jó néhányszor, aug. elején több napos túrán, de ilyen rossz idő még nem volt, inkább a melegtől szenvedünk, most áztunk - fáztunk.

Megérkezésünk napján még viszonylag jó idő volt, a laza programban, a szálláshely elfoglalása és a tó körüli séta szerepelt.

Érdekességek:   - a termálfürdő tatarozás miatt, aug. végéig zárva

       -  a strand és élményfürdő, valamint a tó strand szintén zárva, valószínű a rossz idő miatt, de kiírva semmi.

Itt írom le, hogy a zalaegerszegi emberektől nagyon sok segítséget kaptunk, a városban és környékén való bolyongásaink során. Igen szívélyes vendéglátó volt a ságodi presszó vezetőasszonya, itt szálltunk  buszra minden reggel, hangulatos kávézás után, és többnyire ide érkeztünk.

Az idegenforgalom "hivatalos" szereplői nem voltak ennyire barátságosak és készségesek a tájékoztatásban.

Első éjszaka nagy vihar volt és az ezt követő két napon szinte folyamatosan esett.

Szombaton délelőtt a göcseji skanzenben áztunk, érdekes és szép lett volna, jobb időben. Itt tudtuk meg egy helyi kézműves férfiútól, hogy délután, a közeli Zalaszentgyörgyön - Ízes Göcsej- rendezvény lesz, műsorral, helyi ételkülönlegességekkel. A mulatságot  - praktikusan - nagy sátor alatt tartották az eső miatt, ami nagyon nagy ötlet volt.

Kisebb sétát tettünk a falu templomához.

Következő reggel a Csácsi hegyi állatkert és simogató felé indultunk, mely az autóbusz megállótól  kb. 3 km gyalogút távolságra található. Ebben az állatkertben, sokféle, egzotikus állat éldegél. Többségük etethető, simogatható szabadon járkáló. Mivel ezen a napon is esett, váltakozó erősséggel, más programot nem csináltunk, egy jó éttermi ebéd után, visszamentünk a szállásunkra.

Utolsó napba egy kis városnézés fért, már nem esett, sőt a nap is kisütött, de előzőleg korai vonatra, ill. autóbuszra vettünk jegyet, így hamar elbúcsúztunk Zalaegerszegtől.

Mindenkinek köszönöm a részvételt, a zokszó nélküli kitartást az ázásban!  
Takáts Ila.