Az idén is a Széll Kálmán téren gyülekeztünk, hogy túra alkalmával találkozzunk a Mikulással. Solymárra utaztunk, Paprikás patakot követve az Alsó-Jegenye völgyön haladva először a (jelenleg bő vizű) vízesésben gyönyörködtünk. Kicsit időztünk a Leső-pad holdbéli tájra emlékeztető domborzatánál. Gyerekek nagy örömére mászhattak, csúszkálhattak a kemény agyaggá tömörült homokkő képződményen. Sétánk a Rózsika forrásnál folytatódott, aztán az erdei pihenőnél megpillantottuk a Mikulást. A Mikulás a gyerekeket csomaggal jutalmazta meg. A felnőttek sütivel, üdítővel frissítették magukat. Köszönöm a túratársaknak a sok finomságot! Tovább sétáltunk a patak völgyét követve egészen a Szarkavárig. Természetesen a várat is meghódítottuk. Majd a Solymár vasútállomásnál búcsúztunk és hazautaztunk.

Köszönöm a részvételt.

Versegi Károlyné túravezető és a Mikulás