A Kuruclesi úti buszmegállótól kezdtük meg a több szakaszból álló mai túránkat. Az első megállónk, a 2017-ben felújított, kívülről is impozáns Lovasút épülete, itt elkészültek az első fotók. A következő fotó téma az Amerikai Nagykövetség épülete előtt álló, gyönyörűen felújított Sztálin ZIS 115-s luxus autója. Ezután irány a Tündér-hegy és János-hegy havas oldala, kellemes csípős téli hidegben. Az út a Libegő alatt halad és emelkedik egyenletesen, míg a Libegő felső állomása alatt 600 m-rel el nem kezd nagyon meredeken emelkedni, de kisebb megállásokkal leküzdöttük. A sétaúton mentünk a Normafa irányába, az Anna rétnél csatlakoztak még hozzánk csapattársaink. Együtt tettük meg az utat Makkosmáriáig, a templomig. Kis pihenő után Budakeszire gyalogoltunk, itt fejeztük be a túrát. A hó, a jeges út, a csípős hideg szél ellenére élveztük a túrát, mert még a nap is nekünk sütött. 

Köszönöm a túrán való részvételt a bátraknak, és a fázósaknak is, akikkel nem találkoztam, de tudom, hogy feljöttek a Normafához.

Borbás Kriszti