Túránkat némi izgalom előzte meg, ugyanis a XVIII. kerületi TV két munkatársa jelezte, hogy szeretnének részt venni a programunkon, közben riportokat, felvételeket készíteni. A Kisoroszi révnél csatlakoztak hozzánk, hogy együtt járjuk be az utat. Mielőtt a túraösvényre tértünk volna, lesétáltunk a Duna-partra, hiszen ritkán kerülünk ilyen közelségbe kedves folyónkkal.  ( Na, majd júl.23.-án a Gödi sétán! )

 Gyönyörködtünk  egy kicsit a méltóságteljesen hömpölygő  Dunában, majd   elindultunk az Áprily-völgybe vezető kék négyszög jelzésen. A völgy bejáratánál kőtábla őrzi költőnk - Áprily Lajos – emlékét, aki itt élt Szentgyörgypusztán 1945-től haláláig – 1967-ig. Nagyon szerette ezt a helyet, akárcsak Gobbi Hilda, aki itt építetett nyaralót, amelynek különlegessége, hogy a Nemzeti Színház bontott anyagai és neves színészek - Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtói kerültek beépítésre az épületbe.   Érdekessége még, hogy a művésznő vidéki fellépései során patkókat gyűjtött – közel 3000 darabot - ezeket a kapuba, kerítésbe hegesztették. Hívták ezért a házat Patkó-villának is. Örököse nem lévén a nyaralót a Magyar Nemzeti Színházra hagyta. Pénz híján most elhanyagolt állapotban van, nem látogatható.  Reméljük, hamarosan rendeződik sorsa és egy másik túra keretében lesz alkalmunk kívül- belül megnézni. Elnézést, kissé elkalandoztam, most vissza a túrához. Enyhén emelkedő, kényelmes úton mentünk a szép szurdokvölgyben, majd egy nagyobb tisztásnál pihentünk, ettünk, következő túráinkkal kapcsolatos tudnivalókat beszéltünk meg. ( Közben készültek a riportok, felvételek)          

Utunkat Nagy-Villámig, majd a Salamon-toronyig folytattuk, innen kezdtük meg a leereszkedést Visegrádra, ahol éppen a palotajátékok zajlottak. Bár érdekesnek tűntek az előadások, látnivalók, mégsem csatlakozunk a nézelődőkhöz. Inkább a révállomáshoz igyekeztünk és, hogy a várakozási idő ne teljen hiába, beültünk a parti büfébe, hogy folyadékháztartásunkat helyre billentsük. Végül a komppal átkeltünk Nagymarosra – így volt részünk pici hajózásban is – és onnan hazavonatoztunk. Vendégekkel együtt 18-an vettünk részt a túrán, beleértve a TV munkatársait is, hiszen becsülettel végigjöttek a túraösvényeken, készítették a felvételeket. Mindenkinek köszönöm a részvételt, további jó túrákat kívánok. Kíváncsian várjuk a TV film premierjét!
Szabó Ancsa