Az előző napi hidegfront után egy kicsit szeles idő fogadott minket a Balatonon, de kirándulásra tökéletes volt, sajnos a délutáni fürdőzés elmaradt, de majd remélem augusztusban bepótoljuk.
Balatonföldváron a vasútállomással szemben látható a római katolikus templom, mely a második világháború alatt épült, vörös homokkőből neoromán stílusban.
Innen elsétáltunk Földvár első utcájába, a Petőfi utcába.
Széchényi Zsigmond híres afrika-vadász itt töltötte gyerekkorát, nem messze innen láthattuk még Bajor Gizi villáját is.
Az utca folytatása a Kelta sétány. Az elején áll a Kápolna, melyet a Széchényi család 1897-ben közadakozásból a Magyarok Nagyasszonya Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére építtetett.
I.e.IV.században kelta kultúra virágzott a vidéken. Ebben a korban épült földvár, amelyet délről földsánc, északról a Magaspart szakadéka és a tó védett.
Továbbhaladva elértünk az Országzászlóhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a szemközti Tihanyi-félszigetre. Élvezet volt itt elfogyasztani egy finom kávét, panorámás kilátással a tóra.
Innen továbbhaladtunk a Magasparton a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközponthoz. Megnéztük a kiállítást, felmentünk a kilátóba, majd visszafelé egy csigalépcsőn lementünk a partra.
A kikötőhöz az 1200 m hosszú Kvassay sétányon értünk el, mely a déli part egyik legszebb sétahelye.
A kikötő 1905-ben épült, a Balaton egyik legnagyobb vitorláskikötője.
Innen már szabad program volt, van aki hazasietett, többen pedig elmentünk még egy finomat ebédelni.
Köszönöm a részvételt!
Borsat Éva
túravezető