A megváltozott menetrend miatt – a programfüzetbe meghirdetetthez képest - két órával később indultunk Budapestről Balassagyarmaton átszállva, Szandaváraljára. Rekkenő hőségben, tizenkét órakor kezdtük a túrát Szandaváraljáról a kék sáv jelzésen. Egy jó ideig tisztáson haladtunk felfelé, míg el nem értük a Mária forrást, ami az árnyékot adó fák között csörgedezik. Itt megemlékeztünk Szűcs István, néhai elnökünkről. Kis pihenő után tovább indultunk Szanda vár romjához. Két óra alatt kaptattunk fel a köves, meredek úton. Fáradozásunk gyümölcse a gyönyörű kilátás a Cserhát vonulataira. A vár jelzésen visszagyalogoltunk a kék jelzésre, ami egészen Becskére vezetett bennünket. A településen a fagyizóban megpihentünk. Az autóbusz indulásáig még volt annyi időnk, hogy a kék kereszt jelzésen felgyalogoljunk az egy kilométerre lévő sztupához.

Ezzel a túrával Szűcs Istvánra emlékeztünk. Az eddig megszokott Dobogókőn megtartott megemlékezés helyett várat kerestünk fel, ugyanis néhai elnökünk terveiben szerepelt a várak, várromok felkeresése.

Köszönöm, hogy velem tartottatok:

Versegi Károlyné túravezető