A nyári hőség helyett vasárnapra borult, hűvös idő lett. Éjszaka még esett is. Dobogókőn erősen fújt a szél, köd takarta el előlünk a Dunát. Szerencsénkre a kabátunk valamennyire védelmet adott a hűvös szél ellen. Szűcs István alapító tagunk, volt egyesületi elnökünk halálának tízedik évfordulójára jöttünk össze, hogy rá emlékezve túrát tegyünk Dobogókőn, a kedvenc kirándulóhelyén. Téry Ödön szobránál mécsest gyújtottunk, majd a terasz korlátjánál (dacolva az erős széllel) egy-egy szál rózsát dobtunk a mélybe.
A Thirring körséta ebben a zord időjárásban nem lett volna veszélytelen, ezért útvonalat változtattunk. Dobogókő felső részén vezető, kicsit hosszabb, de biztonságosabb körúton indultunk el. Kellemes sétával értünk vissza a kiindulási pontunkra.
Köszönöm a túrán való részvételt.
Versegi Károlyné