Mai túránkon Szomolyára látogattunk el, ahol is megcsodálhattuk a rejtélyes kaptárköveket. A falu központjától kb. másfél km-es sétával érkeztünk el a Kaptárkő tanösvényhez, amelyet 1960-ban természetvédelmi területté nyilvánítottak.
Közben elhaladtunk a riolittufába vájt barlanglakások mellet is, melyek a legnagyobb számban itt Szomolyán fordulnak elő.
Ezekbe a lakásokba a kevésbé tehetős falusi emberek költöztek be. A riolittufa nagyon jó hőszigetelő. A kaptárkövek fülkéinek rendeltetéséről számos legenda, feltételezés született, pld: hamvasztásos temetkezés, esetleg méhészkedés.
2019-
ben adták át a teljesen megújított tanösvényt, acél platformokon fém korlátokkal védett lépcsősoron tudjuk most már bejárni a kaptárkövek birodalmát.
A legimpozánsabb sziklatömbben, a Királyszéke elnevezésű formációban 48 db fülkét számlálhatunk meg.
Visszafelé felmentünk még a Nagyvölgyi-Tetői-kilátóhoz, ahonnan szép panoráma nyílik Szomolyára és a Bükkalja szelíd vonulataira.
Túránk végén egy fazekas műhely termékeit is megnéztük, ahol vásárolni is lehetett, majd egy kis hűsítő ital és fagyizás után indultunk vissza Egerbe, majd Pestre.
Jó társaság, jó idő, szép élmények!! (26 fő)
A kötelező csoportképhez szalmabálák adták az ötletet, nagyon jól sikerült a fotó, majd nézzétek meg...

Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Borsat Éva
túravezető