Már az indulás is úgy kezdődött, hogy esett az eső. Reméltük, hogy mire Halásziba érünk, eláll. Nem így lett, egész nap esett. Halásziban hajóba szálltunk, 1 órát hajókáztunk a Mosoni ágon. Néhány hattyút, kárókatonát, vadkacsát, hód várat láttunk. Fáztunk is. A hajózás után, megebédeltünk a Party csárdában. A napi program folytatásaként busszal a 10 km-re levő Dunaszigetre buszoztunk, kis kalandozással találtuk meg a töltést, ahonnan gyalog indultunk a Denkpál hallépcső irányába. A hallépcsőig nem jutottunk el, mert olyan vízözön hömpölygött az áteresz hídon, hogy nem lehetett átkelni. Néhány bátor túratárs bakancsot nem kímélve belegázolt a vízbe, de a híd másik végétől már visszafordultak, mert ott még nagyobb sebességgel áramlott a víz, félő volt, hogy elsodorja azt, aki belemerészkedik. Szomorúan visszabandukoltunk a buszhoz. Busszal a közeli Mosonmagyaróvár belvárosába utaztunk, ahol bevettük magunkat a Belvárosi Kávéházba. A kávéházban finomabbnál-finomabb süteményekkel és fagylaltokkal kárpótoltuk magunkat. Kis belvárosi séta következett, azután irány Budapest, az indulási helyszín.

Ez a nap emlékezetes marad, nem a szép túráról, hanem a viszontagságos időjárásról. Szerencse, hogy a jókedvünk végig kísért az utazás alatt.

Remélem senki nem lett beteg, nem fázott meg!

Köszönöm a részvételt minden túratársnak.

Borbás Kriszti