Szombat reggel 18-an indultunk el a Népliget autóbusz pályaudvarról Kecskemétre, és onnan tovább Fülöpházára.
Az 52-es úton áthaladva nemsokára elértük a Báránypirosító tanösvényt, melynek 10 állomásán sétáltunk végig.
Ilyen talajon ritkán túrázunk, buckáról buckára haladtunk és közben minden állomásnál gazdagabbak lettünk egy-egy információval. Például eddig nem tudtuk, hogy miért is báránypirosító a tanösvény neve, na mert ez a vidék tele van ilyen növénnyel, a képen majd meglátjátok apró kék virága van.
Amerre jártunk mindenfelé gyönyörű árvalányhajak lengtek a szélben, a sötét felhők szerencsére elkerültek minket, és délutánra már a nap is kisütött.
Pontosan két óra alatt jártuk be a tanösvényt, ugyanis sietnünk kellett a buszhoz, mert itt nagyon ritkán járnak.
Kecskemétre még terveztem egy kis városnézést, 11-en még erre is vállalkoztak, a többiek siettek haza Budapestre.
Megnéztük a Cifra Palotát, a Városházát, a Zsinagógát, több templomot, és még fagyiztunk is egy páran.
Szép élményekkel teli napunk volt.

Köszönöm mindenkinek a részvételt.

Borsat Éva
túravezető