A 2022.évi programunk összeállításánál még nem sejtettük, hogy május 8.-án mekkora figyelem összpontosul Balatonfüred felé. A Giro d’Itália nemzetközi kerékpárverseny magyarországi szakaszának befutó mezőnyét várták ezen a napon a városban.

Bár az általunk felkeresni kívánt Lóczy barlang távol esett az eseményektől, - félő volt, hogy az utazásnál lehetnek nehézségeink. Ezért korán felszálltunk vonatunkra, foglaltunk helyet a Kelenföldön csatlakozó társainknak is.

A balatonfüredi vasútállomástól jól jelzett úton jutottunk fel a Tamás-hegy oldalára, a barlang fogadóépületéhez.  Utunk elején egy fagylaltozóra bukkantunk, itt egy kis erőt merítettünk a gyaloglásra.

Útközben sajnos eleredt az eső, nem volt komoly, csak amolyan áztató, turistának meg sem kottyan.

A barlanghoz érve éppen indult egy vezetés, így nem vártuk meg a lefoglalt időpontot, csatlakoztunk a várakozókhoz.  Lelkes -fiatal hölgy -vezetőnk elmondta a barlang történetét. 1882-ben kőbányászat közben fedezték fel és látogatásra alkalmassá téve - l934-ben nyitották meg a közönség előtt. A jelentős természeti értékkel bíró barlangot a hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent mészkőrétegek zárják körül. Üstszerű oldási formák, borsókövek utalnak kialakulásának körülményeire. Nevét a szervezett barlangkutatásért sokat tett, Balaton-kutató geológus - Lóczy Lajos - tiszteletére kapta.

Hogy megtapasztalhassuk az igazi sötétséget, vezetőnk lekapcsolta a világítást. Ezt általában minden barlanglátogatásnál megteszik, valóban megdöbbentő a „látvány” Nekem olyan, mintha egy vastag, fekete bársonyfüggönyt eresztenének le hirtelen az arcom előtt. Mindenesetre nagy megkönnyebbülés, amikor visszakapcsolják a fényt.

Érdekes volt a barlang, de a Baradla-barlangi hosszú túráinkhoz mérten igen picike, hamar a felszínre kerültünk.

A fogadóépület teraszán még egy kicsit pihentünk, ettünk. (jó, jó ittunk is)

Sajnos az eső még mindig szemerkélt. A Jókai kilátóhoz terveztünk egy rövid gyalogtúrát, de a parkolóból kicsit meredeken induló, köves tanösvény nem volt túl csábító. Sportosabb társaink azért nekivágtak az útnak. A vizes, csúszós kövek azonban nem jelentettek nagy élményt számukra.

Többen visszaindultunk a vasútállomás felé, útközben betértünk a már ismert fagylaltozóba, most kényelmesen időzve.

A tervezettnél korábbi vonattal indultunk haza.  Sokan voltak a vonaton, szerencsére - ha egyesével is -mindenki talált magának ülőhelyet.

Nagyon sajnálom, hogy a lezárások miatt a Tagore-sétányt ki kellett hagynunk. A Balaton látványa, közelsége nagyon hiányzott. Mindenkinek köszönöm a részvételt, érdeklődést. Sok szép túrát kívánok még a csapatnak, hozzá jó kedvet, jó egészséget.                           

Szabó Ancsa