Elég rég óta ebben, az időszakban Várpalotára jártunk medvehagymát szedni, de most úgy döntöttem, hogy menjünk egy különleges helyre, ahol még nem jártunk.

A Bakony őserdőjének őrzője, így hívják a Burok völgyet, hazánk egyik utolsó természetesnek megmaradt erdejét.

Bedőlt fákkal teli, buja aljnövényzetű, sziklafalakkal határolt területen túrázhattunk, és közben még rengeteg medvehagyma is fogadott minket.

Egy páran egy héttel ezelőtt lejártuk a túrát. A kb. 14 km-en elég nehezen tudtunk haladni, a fák alatt, felett, átmászni, átbújni nem volt könnyű, ezért most vasárnap más útvonalat találtam ki. A völgy első szakaszában még jobban lehetett menni, és kb. 4-5 km után a piros jelzés jobbra elvitt minket Isztimér településre.

A megengedett mennyiségű medvehagyma szedés után a völgy felett húzódó fennsíkra érkeztünk egy fenyőerdőbe. Itt még tavaszi kikericset és kankalint is fotózhattunk.

Délután fél 2 felé, már Isztimérre értünk, és a busz indulása előtt még betértünk a helyi vendéglátó egységbe is.

Mindenkinek köszönöm a részvételt. Külön dicséret azon túratársaknak, akik velem bejárták a völgy Bakonykúti és Királyszállás közötti szakaszát, és átlépdelték a kb.150 db fát, és Vilinek, aki hosszú idő után újra túrázni jött velünk!!

Borsat Éva

túravezető