November közepének megfelelő időben indultunk el mai túránkra, ami az Országos Kék Túra egyik szakaszát is érintette.  Fent Dobogókőn még egy kicsit elidőztünk a Téry Ödön Menedékháznál, aztán elindultunk a Sikárosi rét irányába. Egy darabig elég széles úton haladtunk még megcsodálhattuk a színes faleveleket talán utoljára, mert nagyon közeleg a tél. Emlékeztem, hogy lesz majd egy meredek szakasz is ezen az úton, így is lett, eléggé óvatosan kellett itt haladnunk, vigyázni, hogy nehogy elcsússzunk a levelek alatt elbújó köveken, amit nem mindig láttunk a földre hullott avar miatt.

Dél körül megérkeztünk a Sikárosi erdészházhoz itt megebédeltünk, majd egy kis pihenő után továbbindultunk Pilisszentlászló felé. Néhol patakon kellett átkelnünk néhol pedig fahidacskák segítették az átkelést. A túra végére rendesen elfáradtunk (10 km) a busz indulásáig még volt időnk betérni a helyi italboltba egy kávét meginni. Innen Szentendrére utaztunk, ahol is kettévált kis csapatunk valaki a HÉV-et választotta valaki pedig busszal jött Újpest Városkapuig.

Remélem mindenki jól érezte magát, köszönöm a részvételt.

Borsat Éva

túravezető