Idei utolsó túrámon Esztergom területéhez tartozó Búbánatvölgybe látogattunk el. Útközben még a hó is szállingózott, de sajnos nem sokáig tartott… Már melegebben kellett öltözködnünk előkerültek a sapkák, sálak is.

Az eredetileg tervezett útvonalon kicsit változtattam, először egy hangulatos kis völgyben vezetett a piros háromszög jelzés, majd egyre meredekebb szakasz következett, fel kellett kapaszkodnunk a hegyre, hogy szép kilátásban legyen részünk. A Hideglelős keresztnél csodás panoráma. Igaz most az időjárás miatt nem annyira messze lehetett ellátni. Alattunk a Duna, a túlparton pedig már Szlovákia, attól jobbra pedig a Börzsöny hegyei látszanak.

A tájgyönyör után lejöttünk a hegyről és ezután már szépen besétáltunk a Búbánatvölgybe.

A Kerek-tóhoz érve betértünk egy remek kis büfébe, ahol kicsit megmelegedtünk, majd egy másik úton visszaindultunk a buszmegállóhoz.

A változatosság kedvéért most Esztergom vasútállomásra mentünk a busszal, ahonnan vonattal jöttünk vissza Budapestre.

Köszönöm mindenkinek a részvételt.

Borsat Éva
túravezető