Hűvös, esős, szeles időben indultunk  Taksonyba, szerencsére mire odaértünk az eső elállt. A taksonyi  Fő téren kezdtük látogatásunkat. Nagyon szépen parkosított tér, középpontjában  áll egy ó-körkupolás római kat. templom. Itt található még Mindszenty József hercegprímás     mellszobra, millenniumi emlékkút, a dunamenti svábok betelepülésének 300. évfordulójára állított és a kitelepítettek emlékműve, 1956-os emlékmű és egy kis zenepavillon. A  templomba egy kedves hölgy beengedett bennünket és beszélgettünk a templom szobrairól,történetéről.Az 1956-os nagy földrengéskor a régi templom rommá lett,ezt az újat 1958-ban adták át. Tervezői: Árkay Bertalan építész, Csonka Pál a kupola tervezője, a gyönyörű színes üvegablakok pedig Árkayné Sztehló Lili munkái. Ezután a sváb Tájházba mentünk, ahol a ház gondozója sokat mesélt a régi szokásokról, viseletről, mindent meg lehetett nézni, tapintani, próbálni. A Tájházból a taksonyi holtág partjára sétáltunk. Végighaladtunk egy szépen kialakított tanösvényen, utunkat faragott madarak,halak kísérték. Néhányan átvágtunk a Taksonyi szigeten a Ráckevei Duna ágig, sajnos a partot teljesen beépítették, így sokára találtunk egy lejárót, ahol megláthattuk  a vizet. Mások a Sziget vendéglőben várták meg, míg visszatérünk, így együtt mentünk a buszmegállóba és haza.

Mindenkinek köszönöm a részvételt:  Takáts Ila