Mai túránkat a Visegrádi Bertényi Miklós Fűvészkertbe terveztem, mert pár éve amikor itt voltunk szintén októberben, nagyon megragadott a kert szépsége. Ide vissza kellett jönnünk!
27 fővel indultunk Újpestről de később Szentendrén még 2 fővel, majd Visegrádon meglepetésre szintén 2 fővel gyarapodtunk.
A Fűvészkert bejáratáig kb. 3 km-es gyaloglás után értünk, közben az Ördögmalom vízesésnél kicsit megpihentünk, elkészítettük a “kötelező csoportképet”.
A kertben ki-ki kedve szerint sétálhatott, gyönyörködhetett a színes természetben, a haladást számozott táblák segítették, kb. másfél óra alatt végigjárható.
A legidősebb fa egy hatalmas kocsánytalan tölgy melynek életkorát a szakétők 350 évre becsülik.
Néhányan még egy vadregényes szurdokvölgybe is bemerészkedtünk, az elején izgalmas tereppel, a visszafelé út már könnyebb volt, kár lett volna kihagyni!
A társaság egyik fele hazasietett , többen pedig még beültünk az Ördögmalom Erdei Étterembe, ami híres a pisztrángos ételeiről.
Remélem mindenki jól érezte magát, és örülök hogy ilyen sokan eljöttetek!
Borsat Éva
túravezető