A mai napon Eplénybe látogattunk, elsősorban libegőzni, de a környéken egy kis túrát is tenni. Szerencsénkre beköszöntött a vénasszonyok nyara időszak, gyönyörű napsütéses időben sétálhattunk.

Első állomásunk az Ámos hegyen található kilátó volt. A fából készült kilátó tetejéről csodás panoráma nyílik a Magas-Bakonyra, láthatjuk innen a Papod-hegyi és Kőris hegyi kilátókat, tiszta időben pedig még a Balaton vize is megcsillan a távolban. A közelben került kialakításra egy Mezitlábas ösvény, melyet mindenképpen ki akartam próbálni, végül is négyen vettük le a cipőnket és haladtunk végig rajta. Az ösvény a talpat kellemesen masszírozó kavicsokon, süppedős homokon, fatörzseken, és füves területeken kanyarog.

Következő programunk a libegőzés volt, oda és visszafelé is váltottunk jegyet. Igazán megérte, a látvány szemet gyönyörködtető volt. A piros szívecskés tanösvény végigjárása ugyan ma elmaradt, de az alsó állomásához még elsétáltunk ahol a völgyben egy kiszáradt tavacska látható.

A libegőzés után visszaindultunk a piros háromszög jelzésen Eplény Újtelep megállóhoz, viszont útközben megbeszéltük, hogy jobb lenne inkább a vasútállomáshoz elmennünk, mert így biztosabban feljutunk Pestre, a buszon nem biztos, hogy lett volna helyünk.

Egy kellemes erdei úton kb. fél óra múlva meg is érkeztünk Eplény vasútállomásra, és az ország egyik legszebb vasútvonalán eljutottunk Veszprémbe.

Remélem mindenki élvezte ezt a mai kalandos túrát.

Köszönöm az aktív részvételt!

Borsat Éva
túravezető