Jó teli busszal indultunk vasárnap reggel, sok utas utazott temető-látogatásra, mi is szép számmal voltunk, így fellélegeztek az álló utasok, amikor leszálltunk Apajon. Aszfaltúton hagytuk el a falut, már elénk tárult a kiskunsági puszta, amikor megláttuk a Réce tanösvény első kilátóját. Itt rögtön meg is álltunk, rövid pihenő után haladtunk tovább. Kis erdőcskék, kiszáradt, szikes tavak kísértek. Régi rizsföldek csonka vízművei  emlékeztettek az  50-es évek nagy kísérletére, amikor  a legelők helyén rizst akartak termelni. A tanösvény másik vége felé haladva szürke marha nyájat láttunk közeledni, de sajnos, sem vadmadarakat, sem bivalyokat nem láttunk (csak egy nyulat). Az úton végig a puszta végtelenségét, csendjét  és jó levegőjét élveztük. Hazafelé menet volt, aki rögtön buszra szállt, mások az apaji kocsmában várták meg a következő járatot.

Mindenkinek köszönöm a megjelenést! 
Takáts Ila