A BTSSZ “30 év 30 túra” keretében megtartott túrára 12-en jöttünk el, ebben a gyönyörű időben. Ezt az útvonalat talán minden évben megtesszük, különböző évszakokban.
Csobánkáról indultunk el a zöld jelzésen, majd rátértünk az OKT(kék túra) szakaszára, melyen egészen Pilisszentkeresztig mentünk.
A Dera szurdok bejáratáig kb. 6 km-es az út, nagyon kellemes árnyas fák között sétáltunk. A parkolónál megpihentünk, ebédeltünk, majd innen elindultunk felfedezni a szurdokot, mely most ebben az időben teljesen ki volt száradva, de így is csodálatos volt. A fotókon majd meglátjátok!
Az átkelést segítő balesetveszélyes hidakat ugyan lebontották, egy-két falépcső azonban így is segítette a továbbhaladást.
A községbe érve betértünk a Felső kocsmába, jól esett egy kis hideg italt elfogyasztani.

Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Borsat Éva
túravezető