Mai túránk első állomásához a tárnoki Margitliget megállótól indultunk el.
A Tárnoki Kőfejtő volt a cél, ahova be is tudtunk menni Dolgos Erzsikének köszönhetően.
A tárnoki kis kőfejtő mészköveit hajdanán felhasználták Pest-Buda házai, valamint az Országház építéséhez, de még a bécsi operaházhoz is került a kitermelt kőből.
A háború alatt óvóhelyként szolgált, manapság pedig tartanak itt koncerteket, kiállításokat, sőt forgatási helyszínként is hasznosítják. Most éppen egy musical díszleteit készítették elő az itt dolgozó fiatalok.
A pince felett 5,5 hektár fenyőerdő terül el, erre felé sétáltunk tovább az Öreghegyi pincék felé, ahol még bepillantottunk egy olyan pincébe, ahol megszámlálhatatlan mintegy 30 évnyi két testvér által összegyűjtött ásványok és kövek találhatók.
Dél körül megérkeztünk a Dolgos (1995) pincéhez, előkerültek a finomságok és házigazdánk is várt minket mindenféle jóval.
Régi túratársak is eljöttek látogatóba Tárnoki Gabi és párja Marcsi.
Sokat beszélgettünk, az idő gyönyörű napsütéses volt, élveztük ezt így szeptember végén.
Köszönjük Erzsikének a szíves vendéglátást és az érdekes izgalmas programot.
„Jövőre Veletek Ugyanitt” a szlogenünk….

Borsat Éva
túravezető