Szikrázó napsütés, kék ég, mi kell még egy jó kiránduláshoz? Hát ezt most mi élveztük így szeptember közepén! Mai túránk a Nógrád megyei Alsópeténybe vezetett, a falucskát a Cserhát gyöngyszemének is nevezik.
Első állomásunk a XV. században épült Szent István római katolikus templom volt, ahova be is mehettünk. Az oltárképen Szent István látható amint felajánlja a koronát. A templomból kilépve a különálló kétemeletes barokk harangtorony tűnik a szemünkbe. Werbőczy emlékét őrzi a templom dombon található hatalmas méretű gránit emlékmű a Werbőczy gúla, Werbőczy István itt írta meg a híres Hármaskönyvet (Tripartitum). A Prónay-kastély a templomtól nem messze található, ide is bejelentkeztem, ugyanis a kastély parkjába is csak előzetes egyeztetés után lehet bemenni. A park védett természeti érték. Bejártuk a gyönyörű helyszíneket, majd indultunk a következő állomáshoz a Cser-tóhoz.
Egy kis pihenő után két túra társunktól elköszöntünk, és 11-en folytattuk túránkat a Prónay kilátóhoz, mely innen kb. 3 km-re található.  Egy-két kaptató után kb. másfél óra alatt értünk fel a 421 méter magasan fekvő Kecske-kő csúcsára. A kilátót 2017-ben adták át, magassága 26 m, 128 lépcsőt kellett megmászni míg felértünk a tetejére, ahonnan nagyon jól látható a Börzsöny, a Visegrádi hegység, a Pilis, a Naszály, és a Mátra is. Ebédünk elfogyasztása után indultunk visszafelé a kék jelzésen egészen a falu központjáig. A lefelé menet már sokkal könnyebb volt, panorámás kilátással a tüneményes falucskára.
A busz indulásáig még volt egy kis időnk, ezért betértünk a Hármaskönyv Fogadóba a megérdemelt italunkat elfogyasztani.

Köszönöm mindenkinek a részvételt!
Borsat Éva
túravezető